Gyártmányok

Víztömlők minden igényre!

Víztömlők

Víztömlők professzionális kivitelben, gazdag típusválasztékban kaphatóak a szakterület specialistáitól! Neves gyártók termékeit kínáljuk, és minden alkalmazási területre tudunk ajánlani olyan típust, ami nem csak megfelel az elvárásoknak, hanem túl is szárnyalja azokat!

Víztömlők alkalmazására számtalan különféle területen lehet szükség, az ipartól a mezőgazdaságon át a kereskedelemig, ennek megfelelően pedig nagyon sokféle típusban kaphatóak. Függetlenül attól, hogy víz önmagában teljesen veszélytelen közeg, olykor a víztömlőknek is szélsőséges körülmények között kell helytállniuk, tehát a választás ebben az esetben is nagy figyelmet érdemel.

Az első lépés, hogy meghatározzuk a funkciót, ebből a megközelítésből ugyanis két nagy csoportra lehet osztani a víztömlőket. Azok a típusok, amik csak nyomásra alkalmasak, szövetbetéttel készülnek, azok pedig, amik szívásra és nyomásra egyaránt használhatóak, acélspirál erősítéssel vannak ellátva. Fontos szempont, hogy milyen nyomást kell bírnia a víztömlőnek, ezen kívül pedig a szállított közeg pontos jellemzőit is figyelembe kell venni. Olyan kérdésekre kell megadni a választ, mint hogy milyen hőmérsékletű vizet fog szállítani a tömlő, vagy hogy csak tiszta vízzel vagy egyéb anyagokkal is fog-e érintkezni, például vegyszerekkel, savakkal, lúgokkal. A belső kialakítás mellett természetesen a külső tulajdonságokra is nagy hangsúlyt kell fektetni, a tömlőnek igazodnia kell az alkalmazási környezet sajátosságaihoz. Az alapvető szempontok mellett a speciális követelmények is rendkívül fontosak a víztömlők kiválasztása során, az élelmiszeriparban például szigorú higiéniai előírásoknak kell eleget tenni.

Ha Ön pontosan tudja, hogy mire van szüksége, ismerkedjen meg cégünk, az NST+N Kft. kínálatával, amiben biztos, hogy megtalálja a megfelelő típust! Érdemes körülnéznie nálunk akkor is, ha bizonytalan a választásban, ebben az esetben szívesen segítünk eligazodni a víztömlők között. Bármelyik terméket választja, megbízható minőségű tömlő mellett teszi le a voksát, ha tőlünk vásárol. Kínálatunkat a www.nstntomlo.hu weboldalon tudja áttekinteni, kérdéseivel pedig a +36-1-204-4895-ös telefonszámon vagy a nstn@nstn.hu e-mail címen tud kapcsolatba lépni velünk. Forduljon hozzánk bizalommal!